Design Kihívás az új WPKurzus UI Drótváz Csomaggal

Folyamatosan azon törjük a fejünket, hogy hogyan tudnánk még jobban segíteni a tanulóknak a fejlődésben, hogyan lehetne még könnyebbé tenni a designolást és a weboldal építést. Éppen ezért júliusban több újdonsággal is előrukkolunk, amik reményeink szerint sokat segítenek majd a fejlődésben, gyakorlásban és az éles munkáknál is.

Megérkezett a WPKurzus UI Drótváz Csomag 3.0

A WPKurzus UI Drótváz Csomagot a tapasztalatok és visszajelzések alapján sok-sok munkaóra befektetéssel újra alkottuk, még több szakasz, friss designok, elrendezések kerültek bele. Szerintünk piszok jó lett! 🙂

A verzió újdonsága még, hogy monokróm színpalettára épül, így sokkal könnyebb lesz vele koherens designt alkotni, és ezentúl egyetlen színre is rá lehet építeni a webdesignt. Mivel a megfelelő színpárosítások kiválasztása mindig az egyik legnehezebb feladat szokott lenni a designerek számára, így egy fölösleges plusz terhet is levesz a válladról.

Készül hozzá tananyag is, a háttérben folyamatosan dolgozunk a felvételeken, vágásokon; elég nagy változások lesznek, de az új anyagok nélkül is fogod tudni használni a Figma fájlt.

Elindul a Design Kihívás

Szintén ebben a hónapban startol el a WPFegyvertár egyik újítása, a Design Kihívás, melynek keretében terveink szerint rendszeres időközönként egy gyakorlófeladatot teszünk közzé. A megadott tartalmak segítségével, de saját elképzeléseid szerint egy adott webdesignt alkotnod határidőig. 

Többek között ebben igyekszik segíteni a kihívás sorozat:

  • Portfólió bővítése
  • Az új Drótváz Csomag megismerése és gyakorlati használata
  • Különböző szakasz típusok és tartalmak összekapcsolása
  • Koherens webdesign létrehozásának gyakorlása
  • Figma használatának gyakorlása
  • Kompozíciós szabályok alkalmazása
  • Színek használatának elmélyítése

Ezzel a Design Kihívással részben az is a célunk, hogy leteszteld a Figma fájlt, így ha van észrevételed, kérlek oszd meg velünk a feladat beadásakor. Ha csak kipróbálod, de nem adod be a házit, akkor csak dobj egy e-mailt nekünk.

Itt találod az első feladatot.

Bármikor nekiláthatsz az elvégzésének, de ha szeretnél versenybe szállni az ingyenes Fegyvertár tagságért (meglévő tagság esetén az előfizetésedhez hozzáadódik), akkor a leírásban megadott határidőig kell elkészíteni és leadni a megoldásodat. A legszebbnek ítélt munka készítője 3, a második helyezett 2, a harmadik pedig 1 hónap ingyenes Fegyvertár tagságot kap. 

Webinárok

A Design Kihíváshoz kapcsolódóan, a kihívás lezárásaként egy élő webinár keretében fogjuk megnézni a beküldött munkákat, és izgalmas témákkal is készülünk. 

Designra fel!